ATV – Csattanó – Fehér Anna és Vándor Éva interjú (2008.05.18.)

Interjú Fran Drescher (A dadus) és Rae Dawn Chong (Rejtélyek kalandorai) magyar hangjával
(mivel nem ő volt a fővendég, hanem Fehér Anna, így csak a műsor vége fele látható)

   

Tartalom:
Beregi Péter riportműsora “Csattanó” címmel a színházban és a televízióban egyaránt előforduló sikeres előadóművészeket, színészeket mutat be. Némelyikkel dolgozott együtt színházban, ezért egy kicsit elfogult is az interjú során. Barátias hangulatú beszélgetés, mely során bejátszások is láthatóak, interjúk kollegákkal, részletek színdarabokból.
A 2008. május 18-i adásban a fővendég Fehér Anna volt, akit az egész ország a Szomszédok című első magyar telenovella sorozatból ismerhet, ott mint Takács Alma, egy presszóban dolgozó felszolgálóként, egy erdész kedveseként, de legelsősorban Lenke néni és Takács úr leányaként szerepelt. A tévé mellett színházi szerepekben is kitűnő teljesítményt nyújt, valamint szinkronizálásokban is részt vesz. A szinkronszerepeket illetően nekem a Föld 2 – A világűr Robinsonjai című scifi sorozat Devon Adair-jeként volt emlékezetes (Debrah Farentino magyar hangja), valamint a Stephen King minisorozat, a Végítélet (The Stand) Frannie-jeként (Molly Ringwald magyar hangja).
Vándor Éva mint társvendég volt jelen e műsorban, a vége fele jött be, a 34-35. perc környékén. Beregi Péterrel és Fehér Annával egyaránt együtt játszott több színdarabban.
Beregi Péter ígéretet tett, hogy valamelyik későbbi műsorába meghívja fővendégnek Évát. 


LINKEK – 4SHARED:
http://www.4shared.com/video/A17h4OH1/ATV_Csattano_-_Feher_Anna__Van.html


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét + = 10

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>