ATV – A nő helye – Vándor Éva interjú (2007.09.20.)

Interjú Fran Drescher (A dadus) és Rae Dawn Chong (Rejtélyek kalandorai) magyar hangjával

 

Tartalom:
Albert Györgyi riportműsora “A nő helye” címmel többféle női sorsot mutat be, szól sikeres nőkről, és olyanokról is, akik a dicsőség árnyékában élnek. Vajon igaz-e, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll, vagy hogy a nők irányítják a világot? A műsor tehát azon kérdésre próbál választ adni, hogy “hol a nő helye?”.
A 2007. szeptember 20-i adás ismétlés volt, a Vándor Évával készült remek interjút adták le újra. A színésznőt főleg színészi karrierjéről kérdezgette Györgyi, de sok más témát is érintettek, minden fontosabb dolog szóba került, mondhatni tökéletes, kerek interjú volt, és Éva kitűnő partner volt benne, bátran vállalta önmagát.
Főbb témák: Hogyan kezdődött színészi pályafutása; miképp viszonyul kollégáihoz, színházi helyzetekhez; a magánéletbeli dolgok milyen hatással vannak a színpadi teljesítményére, ki tudja-e, ki lehet-e zárni őket; filmszerepei; miért döntött úgy, hogy elvállalja a Jóban rosszban tévés szappanopera polgármester asszony szerepét, ami végül sok év után meghozta számára a szélesebb ismertséget, mennyire befolyásolja egy ilyen tévés produkcióban való részvétel a későbbi színházi teljesítményt. Férje, Harmath Imre is játszott egy szappanoperában, az RTL Klub-féle “Szeress most”-ban (Konrád János szerepe), hogyan viszonyult ehhez, mikre figyelt, amikor a tévében látta ezeket az epizódokat.
A dadus sorozatról konkrétan nem esett szó, a szinkronizálást csak röviden érintették, viszont beszélt Mihályi Győzőről (A dadus első 3 évadjában ő Mr. Sheffield magyar hangja), akivel egy főiskolai évfolyamra járt, és később is számos színdarabban játszottak együtt, és jelenleg a férfi a szomszédjukban lakik.
Sokat meg lehet tudni róla ebből. Tehát szívesen ajánlom minden komolyabb dadus sorozat rajongónak, vagy akár Rejtélyek kalandorai fanoknak is, akik kíváncsiak kit takar Fran Fine (vagy Peggy Fowler) magyar hangja. 


LINKEK – 4SHARED:
http://www.4shared.com/video/YeoIX73J/A_no_helye_-_Vandor_Eva_interj.html


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 + = tizenhárom

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>