Category Archive: Interjú
A “Dadus” Budapesten – 2008.10.06.
2013-07-13
Fran-t az amerikai kormány kinevezte jószolgálati nagykövetnek, így rengeteg időt tölt azzal, hogy a rákszűrés fontosságára hívja fel az emberek figyelmét.
Új tisztségének keretében látogatott hazánkba a színésznő. A dadus című sorozat sztárja részt vett október 5-én az Egészség Hídja Összefogás által szervezett meneten, amely áthaladt a rózsaszínre kivilágított Lánchídon. Az évek óta hagyománynak számító rendezvénnyel a mellrák elleni küzdelem fontosságára akarták felhívni a figyelmet.
A Rózsaszín Egészségnapon a rengeteg szórakoztató program mellett ingyenes szűrővizsgálatokon is résztvehettek az érdeklődők.
Az RTL Klub Reggeli című műsorában egy rövid interjú készült Fran Drescher-rel.
Ezenkívül a lejátszási listában megtekinthető egy különleges pillanat, amikor Fran találkozik A dadus-os szinkronhangjával, Vándor Évával, valamint egy rajongóval.
Shatner’s Raw Nerve – S01E09 – Fran Drescher
2013-07-13
A Bio Channel egyik vezető műsora, amelyben a Star Trek filmek egykori sztárja, William Shatner beszélget hírességekkel, köztük olyan emberekkel, akikkel saját élete során kapcsolatban volt vagy együtt dolgozott.
Az itt letölthető adás vendége Fran Drescher, a dadus sorozat sztárja, aki egyben a Cancer Schmancer rákellenes alapítvány vezetője és az Egyesült Államok jószolgálati nagykövete. Érdekesség, hogy William Shatner kapcsán kölcsönös meghívás történt, ugyanis Fran új tévéműsorában, a 2010-ben az amerikai FOX tévés hálózaton debütált Fran Drescher Tawk Show-ban is szerepelt a férfi.
ATV – A nő helye – Vándor Éva interjú (2007.09.20.)
2012-12-30
Interjú Fran Drescher (A dadus) és Rae Dawn Chong (Rejtélyek kalandorai) magyar hangjával
Albert Györgyi riportműsora “A nő helye” címmel többféle női sorsot mutat be, szól sikeres nőkről, és olyanokról is, akik a dicsőség árnyékában élnek. Vajon igaz-e, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll, vagy hogy a nők irányítják a világot? A műsor tehát azon kérdésre próbál választ adni, hogy “hol a nő helye?”.
A 2007. szeptember 20-i adás ismétlés volt, a Vándor Évával készült remek interjút adták le újra. A színésznőt főleg színészi karrierjéről kérdezgette Györgyi, de sok más témát is érintettek, minden fontosabb dolog szóba került, mondhatni tökéletes, kerek interjú volt, és Éva kitűnő partner volt benne, bátran vállalta önmagát.
ATV – Csattanó – Fehér Anna és Vándor Éva interjú (2008.05.18.)
2012-12-30
Interjú Fran Drescher (A dadus) és Rae Dawn Chong (Rejtélyek kalandorai) magyar hangjával
(mivel nem ő volt a fővendég, hanem Fehér Anna, így csak a műsor vége fele látható)
Beregi Péter riportműsora “Csattanó” címmel a színházban és a televízióban egyaránt előforduló sikeres előadóművészeket, színészeket mutat be. Némelyikkel dolgozott együtt színházban, ezért egy kicsit elfogult is az interjú során. Barátias hangulatú beszélgetés, mely során bejátszások is láthatóak, interjúk kollegákkal, részletek színdarabokból.
A 2008. május 18-i adásban a fővendég Fehér Anna volt, akit az egész ország a Szomszédok című első magyar telenovella sorozatból ismerhet, ott mint Takács Alma, egy presszóban dolgozó felszolgálóként, egy erdész kedveseként, de legelsősorban Lenke néni és Takács úr leányaként szerepelt. A tévé mellett színházi szerepekben is kitűnő teljesítményt nyújt, valamint szinkronizálásokban is részt vesz.
ATV – Csattanó – Moór Marianna és Avar István interjú (2008.07.20.)
2012-12-30
Interjú Renée Taylor (a dadus sorozatbeli Sylvia Fine) magyar hangjával
Beregi Péter riportműsora “Csattanó” címmel a színházban és a televízióban egyaránt előforduló sikeres előadóművészeket, színészeket mutat be. Némelyikkel dolgozott együtt színházban, ezért egy kicsit elfogult is az interjú során. Barátias hangulatú beszélgetés, mely során bejátszások is láthatóak, interjúk kollegákkal, részletek színdarabokból.
A 2008. július 20-i adásban a fővendég Moór Marianna volt, aki már gyerekkorában, tizenévesen belekóstolt a filmezés, színjátszás világába. Első szerepe A Tettes ismeretlen című 1957-es film, melyet egy évvel később az ismertebb Szent Péter esernyője követett.